Fórum >> Hozzászólás

  isten hozzászólása:

Hú, ezt még délután írtam, csak elfelejtettem küldést nyomni:



Egyik nap láttam egy videót a TSN-es szakértőkről (O'Neill, Duthie, stb.)

Duthie mondta, hogy ezeknek a "covidos főcsoportoknak" az az átka, hogy a liga többi része teljesen kikerül a látómeződből.
Hogy ők ott persze, hogy sokat beszélnek a Leafsről, meg hát főleg Matthews miatt, de azért még vannak "nagy sztorik" máshol is.

Említette, hogy pl Kessel is kibaszott jól megy idén Arizonában (ugye ezt már amikor elment, akkor beszéltük itt, hogy valszeg Tocchet volt az már nálunk is, aki értett Phil nyelvén - meg ezt sógorom is mondta nekem még a rövid Pittsburgh-i kitérője után). És amúgy meg Crosbyt hozta még fel, hogy Crosby is kurva jó idén is, és hogy mi is így fű alatt szépen odaértünk a "kezd kibaszott jó csapattá kiforrni a dolog"-kategóriába.

Most nem azért, hogy "hú, én megmondtam" (főleg, mivel nem mondtam meg), de én kurvára örültem Carternek, és eddig elégedett is vagyok vele.
Rodriguest dicsérem mindig, McCann is zseniális. Tegnap Mears/Errey ódákat zengett Bluegerről, de szerintem róla is tudjuk már mi is mind, hogy mennyire kibaszott jól nyomja.

Ceci is jó volt tegnap is, én Mathesonnal is elégedett vagyok.
Talán Marino tűnt el kicsit, mióta megkapta az új szerződést.

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.